KMI 12 a könyvheti rendezvényeken

2023-06-09

Két helyszínen találkozhatnak az érdeklődők a KMI 12 program résztvevőivel és frissiben megjelent, „Egyszer minden eljön” című antológiánkkal a könyvheti rendezvények során.

Az anyaországban, az Ünnepi Könyvhét budapesti, Vörösmarty téri programjai sorában június 10-én, szombaton 18 órakor a válogatás összeállítója, Luzsicza István irodalmi szerkesztő mutatja be a kötetet a jelenlévő szerzők társaságában, egyidőben a helyőrség.ma szintén most napvilágot látott antológiájával – a könyveket 20 % kedvezménnyel vásárolhatják meg most az irodalombarátok.

Mindeközben a határon túl Kolozsvárott is könyvheti rendezvényekre kerül sor: pénteken koraeste Szöllősi Mátyás, szombaton délután pedig előbb Bánki Éva irodalmi műsorát, majd később Oberczián Géza projektvezetőnk moderálása mellett, Bánki Éva, Szöllősi Mátyás és Márton Evelin részvételével az antológia bemutatóját követhetik figyelemmel az érdeklődők az illusztráción feltüntetett pontos időpontokban és helyen.

Mindkét helyszínen szeretettel várjuk az érdeklődőket!

Korábbi bejegyzések:

Vásárhely, jövünk!

Vásárhely, jövünk!

Ügynökségünk és a Kárpát-medencei Programiroda idén is részt vesz a héten sorra kerülő Vásárhelyi Forgatag...

Kapolcson is KMI 12

Kapolcson is KMI 12

Pénteken rajtol a Művészetek Völgye fesztiválja Kapolcson, s ahogy az előző években, úgy idén is ott lesz a...

KMI 12 Tusványoson is

KMI 12 Tusványoson is

Fesztiválról fesztiválra: éppen csak véget ért a Gombaszögi Nyári Tábor, máris újabb kultúrdzsemborikra készülünk...