A SepsiBookon jártunk…

2023-06-01

Sepsiszentgyörgy könyves fesztiválján, a második alkalommal megrendezett SepsiBookon, ezúttal is standdal volt jelen ügynökségünk május utolsó hétvégéjén.

A Kárpát-medencei Programiroda részéről Rédl Tímea és Luzsicza István vett részt a város sportcsarnokában, a Sepsi Arénában május 25–28. között, csütörtöktől vasárnapig lezajlott dzsemborin, ahová már szerda este megérkeztek kollégáink, csütörtökön délelőtt pedig a stand elfoglalása és berendezése következett.

Kiadványaink, termékeink, fülhallgatón hallgatható hangoskönyveink, folyamatosan játszott Eleven Költők Társasága-klipbemutatóink, szóróanyagaink, a KMI 12-es program és irodalomszakmai igazgatóságunk könyvei, folyóiratai iránt az elejétől fogva élénk érdeklődés mutatkozott, mely a vasárnapi zárásig változatlan is maradt. Az első napon délben Varró Dániel és Molnár György A szomjas troll című gyermekműsorára már ügynökségünkkel együttműködve került sor, késő délután pedig hivatalosan is kezdetét vette a rendezvény Szonda Szabolcs fesztiváligazgató, Varga Fruzsina alpolgármester-asszony és Kemény István Babérkoszorú-díjas író, költő megnyitó-beszédeivel. Az esti program Varró Dániel és Molnár György másik, ügynökségünk által támogatott programjával, a Szívdesszert című verses-zenés műsorral zárult.

A péntek reggelre tervezett kísérőprogramunk sajnálatos módon elmaradt, a Székely Mikó Kollégium ugyanis a romániai pedagógussztrájk miatt nem tudta fogadni rendhagyó irodalomórán a KMI 12 első szerzőgárdájához tartozó Száraz Miklós Györgyöt, így szerzőnket csak kora este faggathatta Luzsicza István az Arénában aparegényekről, ügynökmúltakról és kiemelten az Apám darabokban című Száraz-műről szóló, felolvasással tarkított pódiumműsor során. Nap közben a helyszínen forgató marosvásárhelyi televízió a tevékenységünk kapcsán mikrofonvégre is kapta irodalmi szerkesztőnket, a felvétel később a YouTube-on lesz visszanézhető.

A szombati napon került sor ügynökségünk kiemelt programirodájának nagy sikerű estjére Visky András Kitelepítés című regényének bemutatójával, Juhász Anna műsorvezetése mellett, de ezen a napon is – mint a rendezvény teljes időtartama alatt – több, más programok fellépőiként vagy érdeklődőként megjelenő KMI 12-es szerző kereste fel standunkat. Így találkozhattunk Márton Evelinnel, valamint korábbi évadaink alkotói közül Kopriva Nikolett-tel és Lövétei Lázár Lászlóval, míg egyes médiumok és a sajtó, folyóiratok képviselői kiadványainkból válogathattak, későbbi felhasználáshoz, híranyagok, recenziók anyagaiként.

A vasárnap délutáni zárás és standbontás után kora este ügynökségünk Sepsiszentgyörgy főterén felállított Petőfi-kiállításának megnyitóján vettek részt munkatársaink, ahol Juhász Anna és Varga Fruzsina mondott beszédet.

A sikeres és eredményes, kapcsolatápolásként is jól hasznosuló rendezvény zárását követően pünkösdhétfő már a hosszú hazaúttal telt.

Korábbi bejegyzések:

Forgatagban járt a KMI 12

Forgatagban járt a KMI 12

A múlt hét második felében ügynökségünk részvételével lezajlott az idei Vásárhelyi Forgatag Erdélyben, a...

Gombaszögön jártunk az irodalommal

Gombaszögön jártunk az irodalommal

Irodalmi, zenei és színpadi produkciókkal, előadásokkal, beszélgetésekkel és előadásokkal járta meg július közepén a...