Pénteken Juhász Árpád jön a Kikötőbe

2023-02-21

A héten máris folytatódik ügynökségünk és a Kikötő Polgári Alapítvány közös sorozata – február 24-én, pénteken 18 órától ezúttal Juhász Árpád világjáró geológus, televíziós újságíró, a magyar természettudományos ismeretterjesztés egyik legismertebb alakja lesz pályájának és utazásának élményeivel együtt a házigazda Bödők Gergely történész vendége a révkomáromi Szinnyei József Könyvtárban.

Korábbi bejegyzések:

Két Vörös-est a közeljövőben

Két Vörös-est a közeljövőben

Vörös István az előttünk álló napokban két helyszínen is fellép: KMI 12-es szerzőnk az „Él-e még Petőfi?” című műsorát...