Kopriva Nikolett
„Leginkább a saját életem darabkáiból merítkezem, a valóság szürrealitása motivál. Van, amit egyszerűen csak nem lehet nem megírni.”
Életrajz:
1996-ban született Kisvárdán, de Kárpátalján, Munkácson nőtt fel. 2013–2019 között Debrecenben és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem esztétika szakán tanult. Jelenleg Mórahalmon él, ahol kulturális intézményeknél rendezvényszervezőként és projektasszisztensként dolgozik.
2016-tól az Előretolt Helyőrség Íróakadémia hallgatója, azóta publikál is. 2021-ben elnyert Debüt-díja révén a Magyar Írószövetség tagjává választotta.
Idézet műből:
„…jöttek az angyalok,
verték az üveget az ismeretlen lakás ablakán,
ahol hevertem,
a szomszéd szobában kopasz fenyő,
fejemben, szememben a fájdalom, és minden zsigerem
ellenezte, hogy az angyalok szemébe nézzek,
néhány pillanatig még lebegtek, néztek az ablakból némán,
majd elsuhantak a bazilika felé,
nyomukban szakadatlan zuhogott a hó.”
(Az angyalok)
Idézet kritikából:
„Minden elemében személyes ez a költészet, s nemcsak a vallomásos alanyiság révén: a többes szám első személy a közös tapasztalás mint kollektív nemtudás kifejeződése, míg a megszólítás alakzata hol a bizalmasabb kapcsolatok, hol a kíméletlen önfaggatás jelzete. (…) Hálásak lehetünk: az ilyen verseknek még eszükbe jut, amire csak a fák emlékeznek.” (Halmai Tamás)
Idézet interjúból:
„Alapvetően önző vagyok, mert elsősorban nem az olvasó miatt írok, hanem azért, mert írnom kell. Ez egy szükséglet, mint az evés vagy alvás, amit ha nem csinálok, elvonási tüneteim lesznek. Az üzeneteim továbbra sem tudatosan formálom, reménykedem, valaki felismeri magát az írásaimban.”
(Megjelent a Búvópatakban)
Kötete: Amire csak a fák emlékeznek (versek, 2020)
Díjai: az Irodalmi Jelen Debüt-díja (2019), Móricz Zsigmond-ösztöndíj (2020), a Magyar Írószövetség Debüt-díja (2021).
