Farkas Wellmann Éva

„Arra törekszem, hogy mindazzal, amit mondok vagy teszek, önmagamat képviseljem, bárki előtt vállalható módon. És közben meg nagyon szeretek élni.”

Életrajz:

1979-ben született Marosvásárhelyen, 2001-ben diplomázott a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarának magyar–angol szakán, majd le is doktorált. 2002-től 2012-ig tanárként és a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon szerkesztőjeként dolgozott.

1997 óta publikál verset, kritikát, recenziót, tanulmányt, irodalomtörténeti munkát, interjút, riportot, tárcát és esszét. Verseit román, albán és szerb nyelvre is lefordították.

2012-től a Bárkaonline és a Bárka folyóirat szerkesztője, 2019-től pedig a Bárka főszerkesztő-helyettese. Jelenleg Békéscsabán él.

Idézet műből:

Mit rád adott a földi ittlét,

gyűretlenül s mielőbb vedd le.

Esetleges, ki merre, mit lép –

ne válaszolj a gyűlöletre.”

(Amit embertársadról szólnál)

Idézet kritikából:

„Farkas Wellmann Éva eddigi versei igazolják, hogy lehetséges e korban is úgy alkotni, hogy nem a vendégszövegek beemelése, az átírás, a parafrázis, a persziflázs a mérvadó játszma, hanem a hiteles élmény.” (Ungvári László Zsolt – Az itt az ottal)

www.lato.ro

Idézet interjúból:

„Joggal tölt el lelkiismeret-furdalással az a felismerés, hogy gyakran teljesen jelentéktelen, fölösleges, sőt káros tevékenységekkel, zajokkal van tele az életünk. Az élet helyett.”

kultura.hu

Művei:

Kötetei: Itten ma donna választ (versek, 2002); Az itt az ottal (versek, 2011); Irodalom és közönsége a XVIII. században (irodalomtörténeti munka, doktori disszertáció, 2013); Parancsolatok (verseskötet CD-melléklettel, 2018); Magaddá rendeződni (versek, 2020).

Színpadi művek: A kakaska krajcárkái (bábdarab, Napsugár Bábszínház, Békéscsaba, 2013); Lasha Bugadze: Május 26. (drámafordítás, Békéscsabai Jókai Színház, 2015).

Fontosabb díjak, ösztöndíjak:

Látó-nívódíj (2000); Méhes György-debütdíj (2002); Petőfi-ösztöndíj (2005); Székely János-ösztöndíj (2007); MTA Határon Túli Magyar Tudományosságért-ösztöndíj (2011); Irodalmi Jelen költészeti díj (2012); Móricz Zsigmond-ösztöndíj (2014); MMA Művészeti Ösztöndíj (2018–2021); József Attila-díj (2021).

facebook

wikipedia